Róbert Batykó
Festőgép

Művészi gyakorlatomra már egész korán jellemző volt, hogy a festéket nem hagyományos módon, vagyis nem ecsetnyomok hagyásával vittem a vászonra. Képeimet 2005-től erős formai redukció jellemezte, és jól ismert cégek logói vagy különféle emblémák jelentek meg rajtuk. A fogyasztói társadalomra utaló motívumokat úgy akartam ábrázolni, hogy megmunkáltságukban is egyfajta elidegenedettséget sugalljanak, illetve a sokszorosíthatóság érzetét is felkeltsék a nézőben. Ezzel párhuzamosan volt bennem egy belső igény is, hogy a festői nyomhagyás területén megpróbáljak valamilyen kevéssé megszokott módszert választani

01b.jpg

A festőgép által alakított felületek filmszerűen vékonyak, a létrehozott képnek nincs plaszticitása. Nem alkalmazok aláfestést sem, ezzel szemben a vászon felső részén festek fel egy adott, megtervezett kompozíciót, ami egymástól éles vonalakkal elváló, vastagon felkent színmezőkből jön létre. Ezt a képet kaparom át a pengével úgy, hogy az eredeti kompozíció is látható marad, mindössze a festékréteg vékonyodik el úgy, hogy a vászon textúrája átsejlik rajta, vagyis a kaparás mechanizmusa láthatóvá válik általa. A végső kép ilyen módon feltárja keletkezésének mechanizmusait, így a vásznon lezajló folyamatok értelmezhetővé és jól követhetővé válnak a néző számára. Mozdulataimat nem a készülő művel való hirtelen és ösztönös konfrontáció jellemzi, hanem egy jól végiggondolt munkafolyamatról beszélhetünk, melyben irányított véletlenek oldják a geometrikusan megszerkesztett kompozíciók statikusságát. Műveim egyfajta „folyamatalapú metafestészeti praxisként” értelmezhetőek. A kézjegy megszüntetése mellett fontos jelentősége van annak, hogy a folyamat során a festékanyag tapintható, testszerű állapota felszámolódik, „elrejtőzik” a vászon szövetének pórusaiba.  Ezek a felületek olyan éteri jelenségekre reflektálnak, mint a digitális kijelzők látványa, vagy a nyomtatott felületek anyagtalansága. A szellemképekben megbújó lüktetés, fodrozódás vagy a hullámszerű ismétlődés és elhalványulás a képek folyamatos körforgására, vagy az egyre gyakrabban emlegetett képinflációra is utalhatnak.

02.jpg

Egyre gyakrabban alkalmazom az általam csak „formázott húzásnak” hívott eljárást is, ami meggyőződésem szerint a műveimmel párhuzamba állítható „squeegee” festészeten belül is újdonságnak számít. Ennek lényege, hogy a szellemképeket csak egy jól körülhatárolt formán belül engedem megképződni úgy, hogy azt egy egyszínűre festett képmező veszi körbe. Ez a metódus kiemeli és plasztikussá teszi az expresszív gesztusokat, hiszen azok kontrasztba kerülnek a mellettük elhelyezkedő homogén felülettel. Az eljárás egyedisége abban rejlik, hogy a kép teljes felülete ez esetben is mindössze egy kaparó mozdulattal jön létre. A formázott húzás során el tudom érni, hogy a gesztusfestészeti és a colorfield képmezők egyszerre, egy mozdulattal kerüljenek a vászonra; mindezt úgy, hogy nem érezzük disszonánsnak e két egymással ellentétes festői megoldás együttes megjelenését. Ez azért lehetséges, mert a teljes képet egy s ugyanazon penge dolgozza meg, mely egyszerre kaparja és tolja maga előtt a festéket, attól függően, hogy a vászon felülete be van-e festve vagy üresen van-e hagyva.

03.jpg

Művészi gyakorlatomat végső soron egyfajta olvasztótégelyként tudnám jellemezni, melyben a különféle vizuális hatások keverednek egymással úgy, hogy azok elemeiből új együttállások születnek. E vegyületek alapanyaga a 20. századi festészeti stílusok és ideológiák mellett maga a kor, amelyben élek, illetve az a vizuális kultúra, mely korábban nem tapasztalt diverzitást rejt magában a magas művészet, a pop és a virtuális világ keretrendszerein belül. Egyre erősebben jutott érvényre bennem az az elhatározás, hogy a számomra érdekesnek és beszédesnek tartott látványokat a festészet médiumának időtálló anyagiságába zárjam. „Kép mentése máshogy”-- idézhetném a számítógépes programok egyik alapvető funkcióját, hiszen a cél mégiscsak az lenne, hogy megőrződjön valami a ránk zúduló vizuális hatások végtelennek tűnő áradatából. A hangsúly ugyanakkor a „művészi mentésen” kell, hogy legyen, melynek gyakorlatában a disztingválás és a desztillálás mechanizmusain keresztül bonyolult emberi érzelmek és gondolatok esszenciája képződhet meg. Ebben nem a kézzel készítettség értékelődik fel automatikusan, hanem a „mentés” milyenségének aktusa, annak komplexitása, melybe kódolva van a gondolati és formai absztrahálás lehetősége is.

04.jpg

05.jpg

07.jpg

001.jpg

06.jpg